Ezer felől hallani, hogy a fűtések bármelyike iszonyatos módon viszi a pénzt. Viszont, ha beütjük a Google-be, hogy ?energiatakarékos fűtés?,szinte minden találat az elektromos fűtésről szól.
Mit is jelent egészen pontosan az energiatakarékosság?
Mit értünk elektromos fűtés alatt? Minden olyan fűtést, ami elektromos árammal működik? Egyszerű lenne ennyivel letudni a definíciót, de azért azt sem szabad elfelejteni, hogy a gázkazánok is használnak áramot a működésükhöz.
- a konvekciós rendszerek a levegő felmelegítésén keresztül juttatják a hőt hozzánk, a szobában tartózkodókhoz (így működik például egy elektromos konvektor, is);
- a sugárzó hővel működő rendszerek ezzel szemben a tárgyakat melegítik fel, és nem használják a levegőt közvetítő közegként (ilyenek az AHT amorf fűtőszálas rendszerei);
- és léteznek ma már olyan fűtőpanelek is, amelyek a fenti kettő kombinációjából állnak össze.
Mivel a meleg levegő felfelé száll, ezért egy konvekciós rendszernek időre van szüksége, míg az egész lakásban megfelelő hőmérsékletet tud kialakítani.
Ezzel szemben az AHT fűtőszőnyeg nem a levegőre fókuszál, hanem közvetlenül azokat melegíti fel, akik a szobában tartózkodnak, az ott lévő tárgyakkal együtt ? ennek köszönhetően gyorsan, hatékonyan képes egyenletes meleget biztosítani.
El lehet képzelni, mennyit kell dolgoznia ahhoz egy hagyományos radiátornak, hogy egy 3 méter magas szobát teljesen befűtsön ? úgy, hogy a földön állók élvezzék a meleget, ne pedig csak a plafon kapjon belőle.
Az amorf fémötvözet technológiával készült fűtőtestek azonban akár mennyezetfűtésként is remekül működnek, hiszen teljesen mindegy, hol vannak, a helyiséget akkor is egyenletesen és hatékonyan tudják felmelegíteni.
És ez nem csak a lakosság körében teszi népszerűvé: gondoljunk bele abba, hogy bizonyos raktárakban állandó hőmérsékletet kell tartani az áruk biztonságos tárolása érdekében, és ezt nem lehet akármilyen fűtéssel megoldani.
De térjünk vissza a rezsire: azt se felejtsük el, hogy egy gázüzemű fűtésrendszer üzemeltetése nem csak a gázszámlán látszik meg: a szivattyúk, a kazánelektronika bizony árammal működik.
Ezzel szemben az elektromos fűtés nem vesz igénybe más energiahordozót az áramon kívül (aminek egyébként másik nagy előnye, hogy megújuló energiaforrásokból is megtermelhető).
Magyarul tehát a fűtés költsége nem csak a rezsit jelenti, hanem mindent, ami az adott rendszer fenntartásához tartozik: így például a szénnel, fával, fűtőolajjal történő fűtés esetében is számoljunk a tüzelőanyag szállítási díjaival, és a megfelelő raktározással járó költségekkel.
Az AHT elektromos fűtésrendszereinek a legnagyobb előnye, hogy itt nincsenek ehhez hasonló, ?rejtett költségek?: gyakorlatilag 2 fontosabb költség merül fel:
- a telepítés, szerelés díja,
- valamint a havi villanyszámla
- Nincs olyan az AHT esetében, hogy ?elektromos fűtés karbantartási költség?
Az amorf fűtőszálas technológiának köszönhetően az AHT fűtőszőnyegeken nem fog az idő ? erre biztosíték a 15 éves gyártói garancia is.
Természetesen meghibásodás történhet, abban az esetben, ha nem rendeltetésszerűen történik a használata ? így például falfűtés esetén egy rossz helyre bevert szög megszakíthatja a fűtőszálat, aminek hatására az adott fűtőszőnyeg darab nem fog működni többé.
Fontos, hogy ekkor sem a teljes fűtésnek kell egyébként búcsút intenünk, csak az adott darabnak, amit aztán cserélni is lehet.
Egy szó, mint száz, az AHT elektromos fűtései esetében nincs szükség karbantartásra, cserélni pedig hosszú évtizedekig egyáltalán nem kell a rendszert ? magyarul tehát itt nem kell félni semmilyen rendszeres költségtől a rezsin kívül.
A fő tanulság tehát az, hogy ha csak a rezsiszámlákat nézed, korántsem biztos, hogy a legtakarékosabb megoldást tudod választani.
Nincs azon mit tagadni, hogy ugyanannyi pénzből több gázhoz jutunk, mint villanyhoz: azt viszont mindenki magának kell kiszámolja, hogy a karbantartási, és egyéb költségek mennyivel növelik meg az ezzel kapcsolatos kiadásait.
Arról nem is beszélve, hogy a fentebbi számítások akkor érvényesek, ha 100%-os hatásfokkal számolunk: ha nem megfelelően működik a gázkazános rendszer, akkor máris nem olyan valószínű, hogy a számlákon annyira szép összeggel találkozunk.
Ha energiatakarékos fűtést keres, alaposan vesse össze a különböző alternatívákat, és ne hagyja, hogy a felszínes ?a gáz az olcsóbb, mint a villany? hozzáállás befolyásolja!