Mindenkinek vannak tapasztalatai az elektromos fűtéssel kapcsolatban, legyen az laikus, vagy éppen szakember. Ez vezethet bizonyos előítéletekhez, mint például:
- az elektromos fűtés drága,
- zabálja az áramot,
- káros elektromágneses sugárzást bocsát ki,
- veszélyt jelent a burkolatra,
- könnyen meghibásodik, stb?
És bár az ilyen kijelentéseknek lehet éppen alapjuk, egyvalamit el szoktunk felejteni:
Nem lehet az elektromos fűtés összes formáját egy kalap alá venni!
Amikor az AHT elektromos fűtésrendszereiről beszélünk, akkor figyelembe kell vennünk, hogy ez már egy új technológia: egy néhány évtizeddel ezelőtt még nem is ismert anyagot, az amorf fémötvözetet használja fel, aminek egyedi tulajdonságai forradalmasítják a fűtéstechnológiát.
A hagyományos fűtőszálak és az amorf fémötvözetből készültek tehát nem egy ligába tartoznak, hiába része mindkettő az elektromos fűtéseknek.
Egészen más szabályok vonatkoznak az AHT fűtőszőnyegeire, ebből következően pedig az elektromos padlófűtéssel kapcsolatos gyakori kérdésekre is másképp kell válaszolni!
Lássunk neki! Néhány perc alatt átvesszük az elektromos fűtésünk egyedi tulajdonságait, azok pedig már magukban is rejtik majd a válaszokat!
Mit kell tudni az amorf fémötvözetből készült fűtőszálról?
Talán nem is fűtőszálnak, hanem fűtőszalagnak kellene inkább nevezzük, formája miatt: ez ugyanis egy rendkívül vékony, 20-30 mikron (0,02-0,03mm) vastagságú anyag, aminek a szélessége viszont a néhány millimétertől 10 centiméterig is terjedhet.
Az amorf fémötvözet egy viszonylag új anyagnak számít, amit a folyékony ötvözet rendkívül gyors lehűtésével hoznak létre (1 millió °C/másodperces sebességgel).
A gyors lehűtésnek köszönhetően az anyag ugyan megszilárdul, de nem alakul ki benne olyan kristályos szerkezet, mint más szilárd anyagokban ? innen az amorf elnevezés.
Mivel nincs szabályos kristályszerkezet, ezért nincsenek azok a szemcsehatárok sem, amik egyébként a legtöbb meghibásodást és problémát szokták okozni a hagyományos, szilárd fűtőszálakban.
A kristályos szerkezet hiányának köszönhetően az elektromos ellenállása is jobb más anyagokénál.
A fémötvözet, amit az AHT fűtőszalagjaihoz használnak, nikkelből és krómból áll, ennek köszönhetően kiválóan ellenáll a korróziónak.
Röviden összefoglalva tehát az amorf fémötvözet fűtőszalag:
vékony,
széles,
alacsony üzemi hőmérsékleten,
problémamentesen működik, emellett
korrózióálló és tartós.
Mi befolyásolja az üzemelési költségeket?
Mindenki érintett már meg úgy radiátort, hogy azonnal el is kellett kapni a kezét, olyan forró volt ? ezzel szemben az AHT elektromos fűtőszőnyegek üzemi hőmérséklete megáll 28-31°C körül.
Miért van szükség ilyen forróságra az egyiknek, míg a másiknak elég a ?kellemes meleg? állapota is?
A hőátadás hatékonysága minden típusú fűtőelemnél függ a hő átadó felület nagyságától: ha nagy a felület, akkor alapvetően alacsonyabb hőmérsékleti különbség is elegendő a fűtőtest és a környezete között.
Példánknál maradva, ha egy radiátornak egy adott pontról kell az egész szobát befűtenie, akkor annak nagyon forrónak kell lennie ahhoz, hogy sikert érjen el.
A padlófűtés már önmagában is nagy felülettel rendelkezik, de ha mélyebbre megyünk, akkor az amorf fémötvözet szálakról is tudjuk már, hogy szélesek ? ezáltal tehát nem kell nagyon felmelegedniük ahhoz, hogy kellő meleget biztosítsanak a számunkra.
Ha viszont kevesebb energia kell a fűtéshez, akkor az az áramszámlán is látszódni fog, a hatékonyság tehát választ jelent a havi költségekre is.
Mitől olyan hatékony?
A fémről tudjuk, hogy kiváló hőelnyelő tulajdonságai vannak ? viszont itt egy rendkívül vékony szalagról beszélünk, amire ez már nem igaz.
Az amorf fémszalag tehát nem vesz el szinte semmit a termelt hőből, hanem egyből át is adja azt a környezetének: a padlónak, a falaknak és a szobában tartózkodóknak.
A másik nagy előny ugyanis, hogy a hagyományos, konvekciós rendszerekkel ellentétben nem a levegőt melegíti fel, hanem (a napsugárzáshoz hasonlóan) közvetlenül azokat, akiket elér.
A hősugárzás során tehát a levegő nem játszik semmiféle közvetítő szerepet, nem kell még azt is külön felmelegíteni ? ennek köszönhetően pedig nem is kell olyan magas hőmérsékletnek lennie a lakásban ahhoz, hogy mi is komfortosan, kényelmes melegben érezhessük magunkat.
Vajon elég biztonságos?
Az AHT elektromos fűtőszőnyegei igazoltan megfelelnek a Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékekre, azon belül is a Helyiségfűtő, hajlékony lapfűtőtestekre vonatkozó előírásoknak és követelményeknek (IEC En 60335-2-96:2002;A1:A2).
Minden szalag kettős szigeteléssel van ellátva.
Minden egyes gyártósorról lekerült darab képes ellenállni akár 3000V feszültségnek legalább 1 percen keresztül.
Természetesen a legfontosabb ellenőrzések telepítés után is elvégezendők és a garanciapapírra is rákerül a mért ellenállási érték.
Mi a helyzet az elektromágneses sugárzással?
Az amorf fémötvözeteket sok gyártó arra használja fel, hogy különböző elektromos alkatrészekben egyedi mágneses tulajdonságait alkalmazni tudja ? az AHT azonban nem ilyen célokra fordította a technológiát.
Az általunk is használt elektromos fűtőszőnyegek gyakorlatilag elenyésző elektromágneses sugárzással rendelkeznek, szervezetünkre negatív hatást nem gyakorolnak.
Ezt igazolja az is, hogy hivatalosan is megfelel a Háztartási és hasonló jellegű készülékek elektromágneses terének emberi expozícióra vonatkozó mérési módszereihez tartozó szabványnak (IEC En 62233:2008).
Nem fog kárt okozni a faburkolatban, vagy a padlószőnyegben?
Ismét csak visszautalni tudunk az amorf fűtőszál egyik legfontosabb tulajdonságára, az alacsony üzemi hőmérsékletre. Mivel a megtermelt hőt a fém nem nyeli el, ezért azt hatékonyabban tudja átvenni a padló is ? tehát nincs szükség magas hőmérsékletre, ennél fogva a fölé helyezett burkolatban sem tud kárt okozni.
30°C fok még az átlagos emberi testhőmérsékletnél is kevesebb ? ez semmilyen kárt nem tud okozni a legkényesebb burkolóanyagoknál sem, és nem kell komolyabb szigetelésekre sem külön gondolnunk ezeknél. Az AHT fűtőszőnyegei tehát hidegburkolat, hajópadló, laminált parketta, vagy padlószőnyeg alatt is kiválóan működnek.
Ha cserélni kell, az egész burkolatot fel kell szedni?
A legtöbb problémát a hagyományos fűtőszálaknál épp a magas hő jelenti ? azonban az amorf fémötvözet szalagoknál erről nem lehet beszélni.
Nem kell tehát attól félni, hogy a fém eldeformálódna, vagy szerkezete olyan mértékben megváltozna, hogy az komoly minőségromlást okozzon.
Emellett pedig azt is megbeszéltük már, hogy egy korrózióálló anyagról beszélünk, aminél az elöregedés veszélye sem áll fent.
Abban a valószínűtlen esetben viszont, ha mégis meghibásodna valamelyik fűtőszőnyeg (ennek oka külső mechanikai sérülés lehet csupán), akkor sem kéne azonnal feltörni a teljes padlót.
Az egységes bekötési tervnek köszönhetően pontosan meg lehet állapítani, hogy melyik fűtőszőnyeg hol helyezkedik el, így elég csupán a hibás darabot kiemelni és lecserélni, hogy a teljes rendszer problémamentesen működhessen tovább.
A technológiáról műszaki füzetünkben bővebben tájékozódhat: https://warmart.hu/downloads/tajekoztato.pdf
Fontos még tudni!
A szőnyegek fix méretben gyártódnak. 25-50-100 cm standard szélességben, továbbá 50 cm-enkénti hosszúságban, 1 m-től 7 m hosszig.
A termék nem vágható.
Kalkulátorunk segítségével a fűteni kívánt helyiségek méreteinek megadásával megtervezhető az adott ingatlanban az elhelyezésük, a gyári méretek figyelembevételével.
Elegendő a helyiség 60-80%-os lefedettsége a megfelelő fűtés eléréséhez.
Padlóba, falba, mennyezetbe egyaránt beépíthető.
Statikus hőt produkál, hősátrat képez, így nincs intenzív levegő cirkuláció.(asztma, érrendszeri betegségeknél is alkalmazható)
Biztonságos, kettős szigeteléssel ellátott termék.
Gazdaságos. Üzemi hő elérése után 20% energiafogyasztás csökkenés.
Termékgarancia 15 év, DE az egyedülálló technológia végett, míg áll a ház a fűtés is garantáltan üzemel.
Végezetül, néhány percben megnézheti, milyen egyszerű a termék telepítése.